2013. július 23., kedd

Ljubljana




A szlovén főváros mellett elhalad az autópálya, így adja magát beugrani. Mi délután 15-kor értünk ide (és 17:00-ig itt voltunk), és megérte, még akkor is, ha emiatt csak 22 órára értünk haza.



Először, bevallom féltünk. Ljubljanában a hazafele úton ugrottunk be, Triesztbe pedig a rovinji tartózkodás után, Bibionéba menet. Triszetbe megszívtuk, kissé nagyobb és kaotikusabb város, mint amire számítottunk. Ljubljana ellenben a nyugalom szigete. 300 000 ember él kb. itt, nyilván nem egy Budapest. Parkolót találtunk, és rögtön mögénk parkolt egy helyi fiatalember. Látva a nem szlovén rendszámot és a kissé bizonytalan, tengerparton lesült kinézetünket, azonnal segítségünkre sietett. Rögtön megkérdezte, hogy eltévedtünk-e vagy csak várunk valakit. Elmagyarázta, hogy a belváros egy köpésre van és, hogy itt nem kell fizetni a parkolóért. Kerestük, a kerítést, ami kolbászból van. Elment a fickó, majd egyszer csak visszajött, hogy megkérdezte a helyi nénit ( tehát akkor ő is csak vendégségbe jött) és mégis kell fizetni a parkolásért. Na nem kötelező, de ha mégis megbüntetnek, akkor sok-sok eurót kell fizetni. Rögtön bedobtuk utolsó apróinkat a megfelelő helyre.

Tanulság:
Az emberek segítenek és nem is kell kérni! Nem kell okoskodni, annyit tervezni, csak hagyni, hogy történjen az élet. Na nem mondom, GPS az kell, de a következő túrát lehet, bevállalom anélkül :) Viccet félre térve, szerencsések voltunk.

A parkolás 70 eurocent óránként.
A belváros gyönyörű, mesébe illő. De mi éhesek voltunk és vadak. Bolt, pékség, gyrosos, kebabos, fánkos nincs a belvárosban. Komolyan! Nem akartuk elhinni. Van egy ABC, sok-sok kocsma és étterem, valahol, egyszer csak, mikor nem reméled, egy pizzaszeletes. 2 euró per szelet. Velencében ennyiért nem vettük meg…Aztán „jól lakottan” baktatva egy másik úton persze találtunk egy gyrosost is, ahol egy egész pizzát lehetett venni 2 euróért.
Ljubljana nagyon hasonlít a magyar városokra, például Egerre. A hármas híd lenyűgöző, és a folyóparti sétány is. A szlovének nyugodtak, 50 km/óra sebességgel se mennek, bicikliznek arcukat a napocska felé tartva.

A vár magasan van és idő híján sajnos nem mentünk fel. De ha valaki beszámolna, hogy onnan milyen a panoráma, örülnék :)

A turisták nem hömpölyögnek az utcákon, inkább ücsörögnek az éttermek teraszán. Meg lehet tekinteni a majd nálunk is bevezetésre kerülő bérelhető biciklik rendszerét. A tisztáság lenyűgöző, a szelektív hulladékgyűjtő szigetek több helyet foglalnak, még náluk a legtöbb buszmegálló. Tiszta udvar, rendes ház.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése