Velence - a romantika délibábja

Rekkenő hőség, rengeteg ázsiai, gondola forgalmi dugó a kanálisokban, takonylabda árus indiai, műanyag Chanel táska árus afrikai. Igen, Velence multikulturális káosz fővárosa. Ahhoz képest, hogy gondolataimban a romantika oázisaként tűnt, kissé nagy volt a kulturális tumultus.

A hőség elviselhetetlen július közepén. A pályaudvarról kilépve fejbe csap a meleg. Mindenhol emberek. Első dolgunk volt venni egy térképet, amit úton útfélen árulnak. A turisták számára vastag sárga vonallal jelzik, hogy merre érdemes menni. Ezt próbáltuk követni, sikertelenül. A térképen egyértelmű sárga vonal, a valóságban egy kanálisokkal keresztezett útvesztő. De mindegy is, mert vissza lehet találni a sárgaköves útra, és minden fontos nevezetesség megtekinthető.

Velencéről kialakított képemet több minden is átfestette:

• az afrikaiak a legromantikusabb hidakon terítik le piknikplédjüket, pakolják ki divatos portékáikat és kezdik rádtukmálni az árut.

• az indiaiak minden sarkon ott vannak (nem vicc) és takonylabdát árulnak. A labda malacka alakú és rettentő tulajdonsága, hogy ha a kockakőre helyezett kartonlaphoz csapják, szétkenődik, de rögvest újra malackafejjé áll össze. A szűk utcákon a tömeggel sodródva lépten-nyomon hallani, ahogy csapódnak a labdák. A Muránói üveg mellett, minden bizonnyal ez Velence legkelendőbb portékája.

• a gondola beszállóhelyek, a tévében látott japán metrót idézik. Egy tűt nem lehet leejteni. Rosszabb, mint a reggeli dugó. A gondolák egymás után araszolnak, szelíden himbálóznak, míg kivárják, hogy egy-egy szűk kanyarban átjussanak. Kicsit olyan, mint a 7-es busz a Rákóczi úton. 
  

 

Utóirat: Érdemes egyszer ide elmenni, de semmiképp sem a csúcsidőben (ha van egyáltalán ilyen). A látvány izgalmas, kalandos felfedezni a szűk utcákat, lenyűgöző, hogy víz birodalmában hogyan marad talpon (cölöpön) egy város. Talán kétszer kell ide elmenni: egyszer felfedezni, majd ismerősként visszatérni és tényleg csak átérezni a hangulatát. A nagy tömegben, a látványosságok fotózása közben egyszerűen elvész a varázs.

Tippek és praktikák 3. – Bibione

• Bár a WC pottyantós, de találni mozgáskorlátozottaknak fenntartott wc-t. Senkit nem buzdítanék arra, hogy ezt használja, de érdemes tudni, hogy van.

• Olcsóbb, mint Horvátország.

• Ajánlatos az autópályán menni, mert gyorsabb. Minket a rosszul beállított GPS, az autópályával párhuzamosan vitt, és ez elég lassú volt. Aki mégis szeret nézelődni, az mehet itt, nem sokkal lassabb.

• Az olasz benzin DRÁGA!

• A sávok és a sebesség limitek elég változatosak és hirtelen változnak. Ami nálunk 90-es út, az náluk 50. De az olaszok nem tartják be. Ha annyival mész, amennyi a limit, az olaszok letolnak, ez tuti.

• Az olasz pizza nagyon finom. Bár, aki a jó magyar módra készített 10 cm vastag tésztát szereti, az itt csalódni fog.

• Meg kell kóstolni a Scgroppino nevezetű italt: citrom fagyi és vodka. Igazán hűsítő desszert.

 

Velencébe kéne menni...

A bibionei kikötő egy jelentéktelen semmi. Már, ami a turisták számára való hasznosságot és érdekességet jelenti. A szállásunktól kb. 1,5 gyaloglás, belekalkulálva, hogy a part mentén mentünk, de úgy nem lehet a kikötőbe jutni. Velencébe napi egyszer, hajnalok hajnalán megy egy motorcsónak, ami 24 euróért 2 óra alatt visz oda. Azt hiszem Rovinjból gyorsabban ér Velencébe a szárnyas hajó.

Velencébe vasúttal érdemes menni. Latisanáig vissza kell menni kocsival. Innen óránként megy vonat. Oda-vissza 12 euró és 60 perc az út. Remek megoldás. Latisanában az állomás környékén ingyen lehet parkolni.

Bibione – Lido del Sole

Itthon Bibionéről ábrándozva és hallva, hogy mások ott voltak, elfogott a vágyódás a hosszú homokos, napernyős tengerpart iránt. A velencei történelem nyomait magán viselő Rovinj, Porec és Pula után, Piran szépsége, és Trieszt hatalmasságának tükrében, Bibionéba érkezve elfogott a csalódottság. Itt nincsen más csak homok és gumimatrac árus.

Lido del Sole a bibionei partszakasz közepe. A hotelünk nagyon közel volt a parthoz, volt saját napernyőnk. Tulajdonképpen Lido del Sole központjában voltunk, mert voltunk mellettünk 3 étterem, egy pizzás, egy fagyis, egy bolt, és egy kacatárus. Ez volt a központ. Sokáig azt hittük, hogy valahol van „ a központ”, de ha volt is, az nem kellemesen legyalogolható távolságban.

A part jól kiépített, de POTTYANTÓS WC van. Én nem vagyok rutinos Bibionéba utazó, így bevallom ezt nem is sejtettem, és kritikus pillanatokban nem esett jól szembesülni ezzel. A parton tehát van „WC”, lábmosó, zuhanyzó és öltöző kabin is. Sok a „nem fizetős” strand, és napernyőt sem kötelező bérelni, de szerintem kényelmesebb.

 

A parton nem nagyon büfé, pizzaszeletes viszont közel van, itt lehet venni ebédet. Egy normál méretű, extra vékony tésztájú pizza 6-7 euró. A családi giga nagy pizza pedig 12-15 euró.

A strand jellegzetessége a chilei papírsárkány árus és a chilei masszázs árus. Ők reggeltől naplementéig róják a végtelen kilométereket a portékákat árulva. A sárkány mindig a tenger felett van, a pizzás felett vagy a mosdók felett sosem. El nem tudom képzelni, hogy a chileiek hogyan intézik természetes szükségleteiket. Mindenesetre a sárkányok szép látványt nyújtanak.

 

Trieszt

Kilátás az erkélyről

Rovinjból Bibionéba tartva nem csak a szlovéniai Piranba néztünk el, hanem az olasz Triesztbe is. Trieszt egy igazán nagy város, elképesztő, több szintes autópálya-rendszer vezet a városba. Információk hiányában a GPS-be a „város központ” úti célt tápláltuk be. Rá kellett ébrednem, hogy ez nem célravezető. Például ha Budapesten a várat szeretném megnézni vagy a városligetet, akkor például a Blaha nem lenne jó úti cél. Abban voltam biztos, hogy a Miramare kastélyt szeretném megnézni, és abban is teljesen biztos voltam, hogy az nem a városban, hanem azon kívül, a tengerpart mentén található. 

Abban a reményben, hogy Trieszt belvárosát olyan könnyen kiismerjük mint Rovinjét, beautóztunk a városba.

A GPS úttalan utakon vitt. Éreztük, hogy közel a központ, de nem tudtuk, hogy hol parkoljunk. Triesztben rengeteg az autó, Budapestre hajaz. A felkészületlen turista itt labirintusra talál. Végül úgy döntöttünk, hogy nem keressük tovább a „központot”, hanem megyünk a kastélyhoz. A városon átautózva már láttuk, hogy merre lehetnek a látványosságok, de nem volt időnk.

Miramare kastély

Triesztben autózni nehéz, mert jönnek-mennek a sávok. Volt, nincs. A robogós olaszok meg tepernek a partra, olykor egy épp eltűnő sávból kerülnek eléd. Trieszt tengerparti útján parkolót nem lehet találni. Ahhoz egy nappal korábban kell kimenni, mint a többiek. De ilyen meg nincs. Az út elképesztő hosszú és a végén van egy leágazás a kastély felé. A kastélynak lezárt útja van, ami egy parkoló is egyben. Itt 1 euró óránként a parkolás. Az út szűk, tele gyalogossal. Van egy robogós, aki fel-feltűnik és megmutatja, hol van szabad hely. Csak remélni tudom, hogy nem engednek be autót, ha nincs hely.

Nekünk épp a kapu előtt jutott hely. Szép árnyas sétány vezet a kastélyig. Külön belépő csak a kastélyba van, de nem hiszem, hogy érdemes bemenni. A panoráma elképesztően szép az erkélyről. A kert elég nagy be lehet barangolni. 1 órát érdemes itt eltölteni.

A kastély kertje

Ljubljana

A szlovén főváros mellett elhalad az autópálya, így adja magát beugrani. Mi délután 15-kor értünk ide (és 17:00-ig itt voltunk), és megérte, még akkor is, ha emiatt csak 22 órára értünk haza.

Először, bevallom féltünk. Ljubljanában a hazafele úton ugrottunk be, Triesztbe pedig a rovinji tartózkodás után, Bibionéba menet. Triszetbe megszívtuk, kissé nagyobb és kaotikusabb város, mint amire számítottunk. Ljubljana ellenben a nyugalom szigete. 300 000 ember él kb. itt, nyilván nem egy Budapest. Parkolót találtunk, és rögtön mögénk parkolt egy helyi fiatalember. Látva a nem szlovén rendszámot és a kissé bizonytalan, tengerparton lesült kinézetünket, azonnal segítségünkre sietett. Rögtön megkérdezte, hogy eltévedtünk-e vagy csak várunk valakit. Elmagyarázta, hogy a belváros egy köpésre van és, hogy itt nem kell fizetni a parkolóért. Kerestük, a kerítést, ami kolbászból van. Elment a fickó, majd egyszer csak visszajött, hogy megkérdezte a helyi nénit ( tehát akkor ő is csak vendégségbe jött) és mégis kell fizetni a parkolásért. Na nem kötelező, de ha mégis megbüntetnek, akkor sok-sok eurót kell fizetni. Rögtön bedobtuk utolsó apróinkat a megfelelő helyre.

Tanulság: Az emberek segítenek és nem is kell kérni! Nem kell okoskodni, annyit tervezni, csak hagyni, hogy történjen az élet. Na nem mondom, GPS az kell, de a következő túrát lehet, bevállalom anélkül :) Viccet félre térve, szerencsések voltunk.

A parkolás 70 eurocent óránként.

A belváros gyönyörű, mesébe illő. De mi éhesek voltunk és vadak. Bolt, pékség, gyrosos, kebabos, fánkos nincs a belvárosban. Komolyan! Nem akartuk elhinni. Van egy ABC, sok-sok kocsma és étterem, valahol, egyszer csak, mikor nem reméled, egy pizzaszeletes. 2 euró per szelet. Velencében ennyiért nem vettük meg…Aztán „jól lakottan” baktatva egy másik úton persze találtunk egy gyrosost is, ahol egy egész pizzát lehetett venni 2 euróért.

Ljubljana nagyon hasonlít a magyar városokra, például Egerre. A hármas híd lenyűgöző, és a folyóparti sétány is. A szlovének nyugodtak, 50 km/óra sebességgel se mennek, bicikliznek arcukat a napocska felé tartva.

A vár magasan van és idő híján sajnos nem mentünk fel. De ha valaki beszámolna, hogy onnan milyen a panoráma, örülnék :)

A turisták nem hömpölyögnek az utcákon, inkább ücsörögnek az éttermek teraszán. Meg lehet tekinteni a majd nálunk is bevezetésre kerülő bérelhető biciklik rendszerét. A tisztáság lenyűgöző, a szelektív hulladékgyűjtő szigetek több helyet foglalnak, még náluk a legtöbb buszmegálló. Tiszta udvar, rendes ház.